Ferge Zsuzsa: „Elszabadult egyenlőtlenségek.” című könyvének bemutatása

Elhangzott a könyv bemutatóján, 2000. december 20-án

Ferge Zsuzsának tíz év óta nem jelent meg könyve, miközben szóval, tettel, tanítással jelen volt és küzdött, tíz embernek is elegendő teljesítménnyel. Ébresztette az állam felelősségét, a társadalom lelkiismeretét, mint kutató, szociálpolitikai militáns: mindenes.

Fontos könyv ez és fontos a szerzője is, különösen ma, amikor
– a hatalmak agresszivitása és dominanciája sokszor kontroll nélkül, nyilvánosság nélkül, ellensúly nélkül eluralkodik
– amikor a köz-közömbösség habitusa általánosodik és az elutasítás hangja  kerekedik felül,  a ki - hátrébb és - rá / szorultakkal szemben
– amikor a „résztvevő demokrácia” érlelődése megtorpan és több gát korlátozza érvényesülését, mint amennyi biztató erő és kedv lenne serkentésére
– amikor kiszorítósdi uralkodik a belátható társadalmi játéktéren és az aktuális politikai hatalom minden eszközzel felhangosított irálya  mögül megint feladattá vált felmutatni mások és a másik igazságát.
– amikor a rendszerek hibáiból / működésük törvényszerűségéből következően növekedik a „halmazati  társadalmi áldozatok” száma, miközben éppen ők, a lemaradók, a kisemmizettek, a kirekesztettek kerülnek vád alá rossz helyzetük miatt.   
– amikor a gyengék hangja a harsányak hangzavarában tovább gyengül, - miközben jelenük kátyújánál csak a jövőjük reménytelensége mélyebb.

Ebben az időben különösen fontos Ferge Zsuzsa könyve és mondanivalója. 

Könyv? Tanulmánygyűjtemény ? Társadalmi krimi..  

Bár a könyvnek csaknem minden tanulmányát ismertem  ugyanis a válogatás már nagyobbrészt megjelent tanulmányokból-cikkekből áll –, a maga idejében olvastam, mégis „egybeolvasva” újdonság, sőt reveláció. Nem különböző tanulmányok vagy cikkek laza gyűjteménye, hanem igazi könyv, egybeolvasásra való. Szellemi élmény, koncepciózusan építkező, a gondolatokkal alaposan kiérlelt, tépelődő, küzdő írások szinte drámai módon fejezik ki azt ami a társadalomban történik, amit Ferge Zsuzsa megfigyelt és feldolgozott. Az elmúlt napokban éjjel-nappal szoros együttlétben voltam a könyvvel, az együtt töltött napok intenzitása után mégis úgy gondolom, hogy alapos elolvasására „előttem az élet”.

Mégis más a könyv hatása, mint az egyes tanulmányok időben széthúzódó olvasása, az idő tagolta távolságot az emlékezet nem mindig tudja összekapcsolni. Más a külön-külön megjelent egyes írások felfogása, ereje, és más, amikor az ember egy nagy lélegzettel – no, engedjünk meg azért több lélegzetvételt is – időben sűrítve, egymás után olvassa az írásokat. Kiderül, hogy nem az egymás mellé rakott tanulmányok teszik könyvvé ezt a könyvet, bár ezesetben az is elég lenne, hanem ennél több.

Mi adja még a tanulmányok könyvvé épült egységét? 

A könyvnek ugyanis építkezése van: íve, struktúrája sőt dramaturgiája. A tér - idő- cselekvés klasszikus drámai egysége érvényesül benne, hősök és antihősök akciói, konfliktusok, ütközések egy adott idő terében, mozgásuk változásukban történik, olyan belső és külső küzdelmek során, amelyek drámai egységben teljesülnek. A hős, - hála az Égnek - nem bukik el, bár nem is lesz a történetből heppiend. Állam és szerző nem lesznek egymáséi, a fentről jövő hatalom evilági áldását nem kötik össze közösen érlelt szociálpolitika elvek, amelyben örök egyezséget ígérnének egymásnak. Nem kétséges, hogy a drámában későmodern módon nem oldódik meg semmi, ugyanaz megy tovább, ugyanazokon a küzdő tereken, ha másképen, másokért, meg másokkal, máshogyan is, de mindig újra meg újra kezdve, régi és új érvekkel érvelve, újra és szinte megint ugyanazokért a tétekért. Nem lehet nem folytatni, menni kell tovább, ha lehet még több erővel — ez a drámai végzet, törvény és ítélet. 

Ferge szilárd meggyőződése, erkölcsi elszántsága táplálja újra és újra való ütközését a „tehetős” külvilággal, felvilággal. A tehetősséget itt a cselekvésre képes értelemben használom, aki tudhatnának tenni, ha tennék, amit esetleg tehetnének, de nem teszik, mert vagy nem tudják vagy mert nem akarják, vagy mert nem tehetik, vagy mert más tettek kerekednek a szükségesnek látott fölébe, s így kap a nem-tevés magyarázatot, olykor még ál-pátoszt is, vagy azért, mert a társadalom és szükséges jó/tette közé a pöffetegség alkotja a közömbösség szigetelőrétegét, vagy mert az önhitt magabiztosság emelkedik magasabb hatalmi erővé, ahogyan ezt „lentről” kívülről nemcsak sejteni, de látni is lehet. A tenni képes hatalmak önmagukba gyönyörödve nem igen szeretik látni, mi történik a társadalmi lendületből kiesett csoportokkal, szegényekkel, az új, nagyon keményedő életharcban az eszköz nélkül maradt képtelenekkel. Ezekért szól és érvel Ferge könyvének minden eleme.

Nem holmi érzelmes esszékről van szó. Kemény tudományos kutatások sora vezeti érveit, kritikai distanciával újra megvizsgálja korábbi álláspontját, más és más oldalról méri meg saját érveit is.

- újra és újra szembesít statisztikai korrektséggel feldolgozott és bemutatott helyzetekkel  létállapotokkal. Újra átelemzi:

a jövedelmek eloszlását

a megélhetés színvonalát,

a társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyát,

a társadalompolitikai módszereket és ami csak befolyásolja a lemaradt társadalmi csoportok helyzetét.

mindezt egybeveti a múlttal, a mai szükséggel és kívánalommal, távlatot nyit Kelet és Nyugat felé.

Teljes tudományos eszköztárával kutat, megismer, kimutat, felmutat, újrakezd. Új helyzetre új kérdéseket tesz fel, új bizonyítást végez. Újrakezd vitát kormányokkal, másképen látókkal, belországgal-külvilággal, nagy szellemi áramlatokkal, fáradhatatlanul mondja, mondja mindig új érveket felvonultatva, ha mindig mást (máskép?), mégis mindig ugyanazt.

Ebben a mi világunkban, a váltogatott hitek és arcok idején. ahol a helycserék mellett az öncserék, kézcserék  elfogadott nemzeti társastánccá váltak: ahol nem köpönyeget forgatnak, - mily egyszerű mozdulat volt az, - hanem arcot is cserélnek  miközben lépést váltanak, ,: jobbról balra, balból jobbra, radikálisból konzervatívvá, konzervatívból bal/jobb radikálisba. Még a legbensőségesebb hitükből is kifordít a felülkerekedés akarása, egyszer - legtöbbször a hatalom érdeke, máskor a divat csábítása, - az is nagyhatalom - de a megszerezhető siker is kifordíthatja a nagyon igyekvőt önmagból, nemcsak fennmaradás, hanem a feltűnés is vonzó, érdekessé válni hiszen akkor bármilyen irányba is de eladhatóvá tudják tenni magukat. Az érvényesülés nemcsak a politika üzletét, a média divatot, hanem a legbensőségesebb hitek világát is a külső érdeknek, a látszatnak veti alá: Így lesz vallástagadó marxistából Jézus hit türelmetlen hirdetője, szkeptikusból mélyzsidó, kollektivistából szélsőséges individualista, hajdani hippiből angol fazonra átszabott úri-imitáció, színeváltó hóttkonzervatívból újbalra szakadt anarchista, szabadsághitű lánglelkűből  mini-diktátor, szabadság védelmezőjéből a szabadságot egyszerűen saját érdekterévé szűkíti, s szabadságelvéből  másik szabadságának rafinált korlátozása marad. A divat, a politikai érdek, az üzlet, a hírverés, a csapodár közvélemény oltárán feláldozott saját eszmék új arculata mögül, néha az arcok is átsejlenek, amelyeket ugyan megtagadtak, de - abban biztosak lehetünk, ez az önmegtagadás - nem jelenti azt, hogy önmaguktól bármit megtagadjanak.

Nos, ebben a kavalkádban Ferge Zsuzsa az Állandó, mondhatnám szinte archimedesi pont. Az a bizonyos „fix pont”. Nem „arra való” ez a fix-pont, hogy sarkaiból fordítsák ki a világot, - amint erre valaha gondoltunk is - bár a történelmi rendszerváltozatok kísérleteinek tapasztalata nem tűnt eddig elég megnyugtatónak. Hogy is mondja Petri ? „Kifordítom, befordítom mégis világ a világ”-  hiszen a fent és a lent különbségei, a szegénység megmaradása, a nagy távolságok, a kiszolgáltatottság kibillenthetetlen állapota megmaradt, legfeljebb más struktúrában más reménytelenségi fokozaton. Ezért is volt korábban is, maradt mára is annyi mondani és tennivalója Fergének. 

 

Ferge Zsuzsa világszemléletének erkölcsi biztonsága és kutatói szerénysége.

 

Erős a hite és én csodálom a hitét - mint az egyszeri anekdotában, - ha nem is mindig osztom. Kutatói habitusa viszont nem hiten épül, hanem munkán. Fontos kérdéseire úgy keresi a választ, hogy válasza megcáfolhatatlan bizonyítékokon, munkával és tényekkel megalapozott komoly szellemi erőfeszítéseken épül. Bizonyítás nélkül nem állít semmit. Újra és újra kérdez, bizonyít és állít. Úgy ahogyan a felvilágosodás elve bennünket tanított, úgy hogy gondolom, megalapozó kutatói módszerünkké vált. Legalábbis - ha időnként hallgatókat kaptam  - én így értettem és így tanítottam a társadalomról való tudás bővítéséhez szükséges ismeretek megszerzésének kutatói magatartását:  - kételkedni, kérdezni, bizonyítani, állítani és aztán újra kérdezni. és a kérdezés-bizonyítás minden újrakezdődő fázisával egyre közelebb kerülni a társadalmi mozgások megértéséhez: a felszíntől a lényeg felé törve.

Ferge mint kutató szerény és alázatosan közeledik tárgyához. Az az erkölcsi, elvi pozíció, amelyen áll az biztos, a célja világos, ehhez tartja állandóan frissen a puskaport, kutatói eszköztárát. Önmagával sohasem elégedett. Mindig nagyobb igényt támaszt magával szemben, mint amit saját munkája eredményeként jó lélekkel elfogad magától. Ez tartja állandó feszültségben, ez viszi előre, mindig új válaszok, új bizonyítékok feltárása felé. Nem válik saját nézeteinek dogmatikusává.

Másik erénye, hogy mindig fontosabb a tárgy amivel foglalkozik, mint saját maga. Nem narcisztikus, nem helyezi önmagát előtérbe. Nem maga akar érvényesülni, villogni, a célját akarja átgondoltan meggyőzően átvinni, érvényesíteni. Ez az ami stimulálja és ennek érdekében újragondolja azokat a kérdéseket, amelyekben  másokkal vagy sokakkal ütközik.

Egyik legfontosabb példa erre a magatartásra könyvének első részében látható, ahol egyik legtöbbet vitatott álláspontját: az állam kérdését kifejti. Ez könyvének elméleti alapozó és indító első része.

 

Elvi alapvetése az állam kérdésében.

 

Ferge gondolkodói autonómiája és módszere pompásan kirajzolódik ennek tárgyalásából.  Nota bene, talán ebben a kérdésben vitatkoztunk a legtöbbet. Az államot senki nem utálja olyan - ráción túl, meggyőződéssel teli szívvel, mint aki átélte a szocializmus negyven évét, annak politikai omnipotenciával rendelkező diktatórikus államképződményével. Negyven éves életpraxis a szocialista rendszerben üzembiztosan immunizál az állam mindenfajta idealizálásával szemben. Ezért is volt eufórikus a rendszerváltás megélése, annak az illúziónak valóságba forduló reménye, hogy végre megszabadulunk a központi állami hatalomtól! Nem is az a kérdés, hogy milyen legyen az állam: az „erős állam”, „gyenge állam”, az „éjjeliőr állam”, hogy milyen százalék fölött, alatt, között legyen az állam disztributív hatalma, hogyan határozzák meg döntési helyzetét, hogyan biztosítsák az állam hatalom fölött az alapos társadalmi kontrolt stb. Miközben sokan vidoran temették az államot vagy inkább temették volna, Ferge akkor is szorongva kérdezte, „mi lesz, ha nem lesz”, miközben mintha mindenki elfelejtette volna, annyira figyelmen kívül maradt az a tény, hogy Nyugat-Európában a GDP-nek milyen nagy arányát osztja el az állam, hogyan szabják meg ezt az arányt és az elosztás módját a törvények és a politikai pártok vitája és konszenzusa.

Tudjuk, hogy más a valóság és más a „róla való beszéd”, - hogy ki ne ejtsem azt a szót, hogy diskurzus, amit magára adó posztilag is modern szociológus már az „izé” helyett is töltő szóként használ. — Tehát más a szó, szó, szó, és a tény, tény, tény, s ennek különbségét Ferge táblái pontosan mutatják. Megmutatja ugyanis a fejlett ipari országok adatait, s azt is, hogy a GDP 40-60 százalékát az állam osztja szét. ezesetben ugye- nincs akkora veszélyben az állam beleszólása az újraelosztásba.

A sok vita hatására Ferge mégis elölről kezd gondolkodni az államról. Beássa magát és kutatni kezd. Történelem, filozófia, társadalomfilozófia, antropológia, kultúrtörténet, civilizáció történet könyveibe ássa be magát, és felépít kemény munkával egy igen szép, intellektuálisan élvezetes gondolati folyamatot. Mondhatni gyermeki szemmel újra rácsodálkozik a folyamatra, elölről végigjárja az időben az utakat: mi is, hogyan is történt idáig? Faggatja az állam formálódásának történetét, hozzákeresi a változatokat a történelemből, felfedezi az állam civilizációs feladatát. Megtalálja az állam pozitív funkcióit, történelmileg kialakított, mondhatnám progresszív, humán állampolgárokat védelmező szerepét. - Merthogy ilyen is van az állam szerepkörében.

Lehet vitatkozni állításairól, fogalmi használatáról, Ferge maga is sok kérdést tesz fel, újra és újra maga is szembesíti magát saját állításaival, válaszaival, kérdéseivel továbbgondolkodásra készteti - magát és mindenkit, - feladja a leckét. Megmutatja a még nyitott kérdéseket, a felvázolt érvekben még folytatható gondolatsort, merre lenne érdemes tovább lépni. Biztat, érvel, kinyit új ajtókat új kérdésekkel,  átgondolható állításokat fedez fel és hoz felszínre.

Lehet vitatkozni, államról, funkcióról, civilizáció ilyetén felfogásával, de most egy lépcsővel magasabbra kell lépni, a vitákat más: szinten lehet folytatni, mint e munka ismerete nélkül lehetett. Oda kell eljutni, ahová Ferge elméletileg történetileg is felküzdötte magát. Nem lehet a szokásos, csak mára vonatkozó sematikus/mechanikus elhárító válasszal megelégedni, hiszen állításai megdolgozott, átgondolt, ugyanakkor szórakoztatóan érdekfeszítő megállapításokat tartalmaz. 

Igaz, sok mindent át és tovább kell még gondolni, több oldalt is feltárni, mert a könyv sokoldalú átgondolásra késztet: a fogalmi használattól az értelmezésig abban is inspirál, ami az állam szerepe általában, viszont de éppen a szociális kérdésekre összpontosít: mit is kellene vállalnia, hol helyezkedjék el az emberi együttélés szektoraiban humán feladataival. Nemcsak, hogy „mekkora legyen”, hanem hogy mekkora legyen a  felelőssége és hol legyen a kontroll és milyen legyen az állampolgári részvétel bekapcsolása. Ugyanis elmondhatom aggodalmamat is, ez a részvétel és kontroll azért fontos, mert az államhatalomnak ismert túlnövése az éppen kapott feladatokon, a túlhatalomra törő politikai erők játszmájává válhat, ha társadalmi kontroll nélkül marad, s az öngerjesztő erőmutogatása önkénybe is fordulhat. Ezért is engedtessék meg egyik kedvenc aforizmámból variált gondolatot. Az az óvás jutott eszembe, hogy az emberi természet miatt: „az emberi élet sokkal fontosabb annál, semhogy emberekre lehessen bízni azt”, úgy gondolom, hogy a szociálpolitika gonddal telített területei, a szegénység, meg a megszaladó egyenlőtlenségek sokkal keservesebb, nehezebb megoldandó terhet hárítanak a társadalomra annál, hogysem azokat bármilyen államra lehessen teljes egészében bízni. 

 

II. rész A nagy ütközések a kormányok szociálpolitikájának bírálata.

 

Ezt a meglehetősen hosszú részt egy lendülettel olvastam el. Történelmi pannó a hatalom visszájáról. Azokról az emberekről csoportokról, akik minden húsosfazéktól és tűztől messze vannak. Az ő oldalukon áll a szerző, az ő érdekükben érvel és az értük való társadalmi felelős tennivalók szükségéről, de különösen a szükséges tettek sorozatos elmulasztásáról beszél. Állandó replikáival halad a megtörtént időben, mindig az éppen adott hatalmi döntésekkel vitázva ad a korról, cselekedetekről jellemző időbeli, történelmi képet. 

(Kis megjegyzés az építkezésről: én idesoroltam volna az előző rész írásait 1988 és l991-ből is. Különösen megragadott e témához kapcsolódó 1992-es tanulmánya, amiben sokszor szinte váteszi meglátásai vannak. Bár Ferge nem erre büszke, ő a döntésekre gyakorolt hatását többre tartaná annál, minthogy „lám, előre megmondta, őt igazolta az idő, mennyire beigazolódott a jóslata”  pedig ez történt.)

Tanulmánya sorát az időrend határozza meg. Látható, ahogy a társadalmi rendszerekkel, az adott kormányokkal külön-külön is vitatkozik, opponál, érvel, bizonyít. És mekkora munkával! Még jogászul is megtanult ahhoz, hogy végigvizslassa a törvényeket.

Ahogyan olvastam a szocialista rendszer idején írt vitairatait, az akkori intézkedésekkel vagy éppen hiányzó intézkedésekkel szemben, majd a rendszerváltást levezénylő keresztény konzervatív kormánnyal szemben felsorakozott éveit, utána a szocialista-liberális kormányzat működésének éles kritikáját, majd mostanában a legújabb nemzeti konzervatív jobboldali kormány tetteivel és elmulasztott tetteivel kapcsolatos érvelését, az élet és idő változékonyságával szemben a téma és tennivaló maradandóan változatlan. A érvelés sokoldalúsága, a sokarcú válaszmódok kifejezése elkápráztatott. Elképzelem, hogy egy külföldi végigolvassa a könyvnek ezt a részét, elgondolkodhat, talán még irigyen is nézi, hogy hányféle rendszer hányféle társadalompolitikai tapasztalata érlelte ki Ferge mondandóját, hányféle ideológiával, szemlélettel és intézkedéssel szemben edzhette meg az érvrendszerét. 

Ideillik egy alapmese, ami erősen kelet-európai jellegű. „Meghal Kohn, vagy Kovács, - ahogy tetszik - felkerül a mennyországba és Szent Péter, ahogyan a szociológia módszeréből - (Ferge Csehszombathy) - tudni lehet, korrektül megszerkesztett kérdőívet vesz fel róla. Először ugye a területi mobilitásáról: - „Hát hol éltél fiam?” - „Születtem az Osztrák-magyar Monarchiában, iskoláimat a Cseh köztársaságban jártam, a Magyar Királyságban érettségiztem, a Nagy Szovjetunióban kezdtem dolgozni, az Ukrán Köztársaságba kerültem nyugdíjasként az öregek otthonába.” - „ Ó fiam, - csóválja meg Szent Péter a fejét -  sokat kellett hányódnod, mindig új meg új országban újrakezdeni az életet.” - „Ó Atyám! egyáltalán nem Ki se mozdultam Munkácsról.”

Ezért is tudta így egybegyűjteni Ferge Zsuzsa egy helyből a fél világ tapasztalatát.

 

Negyedik rész: A rendszerváltás nyertesei és vesztesei

Ferge nem ad zsákbamacskát. Vállalja és mondja, hogy értékelkötelezett szociológiát folytat, hiszen - s magam is úgy látom, - egyik szociológus sem független saját értékvilágától, még a legegzaktabb módszerek szigorú és értő kezelői se. Az, hogy kiket kérdeznek, mi a minta, mit kérdeznek, mire kérdeznek, hogyan kérdeznek, benne van az értékelkötelezettség, legyen bármilyen objektív a tények feltárásának módja, tökéletes a módszerek egzaktsága. Majd az eredmények kimunkálása után, ahol nyilván objektivitásra, mérhetőségre és megismételhetőségre törekednek, de az már az elemzésen az értékszempontokon múlik, hogy mit emel ki és mit hagy háttérbe, és a számok összefüggéseiből mire következtet. Bármit tesz, ott van benne az ember, a maga támasztékot adó, elszabadító, megkötő értelmező világa. Ferge ezt úgy fogalmazza meg, - most átveszem a hasonlatát, hogy a pohár amelynek a feléig víz van, félig üres-e vagy félig tele van? — Ki honnan nézi.

Ebben a részben egy igen nagy kutatást ismertet, amelyet Kelet-Európai átalakulásban lévő országaiban folytattak, hogy a rendszerváltás után mi is történt és hogyan élték át a történéseket. Kutatták az életfeltételek változásának statisztikailag alátámasztott tényeit és a változások szubjektív megítélését is. A tényeknek és vélekedéseknek együttes elemzése állt a vizsgálat centrumában. Sok fontos ismeret feltárása mellett - és itt ismét a kutató tisztasága és tisztessége figyelemreméltó,  Ferge elmondja, hogy a helyzet megítélése, akár pozitív, akár - mint eseteiben - többségében negatív volt, nem mindig és mindenütt a tényszerű helyzetet tükrözte, legalább annyira függött a beállítottságtól, pontosabban az eszmei hovátartozástól vagy csoportidentitástól. 

Az ítéletben benne volt a várakozás is: ki mit várt a szocializmus összeomlása után. Benne a várakozás valaminek a reményteli beteljesülésétől, de az az aggodalom is, ami rendszerváltást megelőzte. - Saját kutatói tapasztalatom szerint, éppen a szocializmusban elszenvedett csalódások, az utána feltámadó remény, hogy „innen nézve csodálatos, ami Odaát van” ez az illúzió is felelős a nagy másnaposságért. Pedig a szocialista jelző valamikor „fosztóképzőnek” minősült. A sikerületlen szociálpolitikai torzók, a beteljesületlen szocialista ígéretek után a rendszerváltásba helyezték sokan a reményüket, valami olyan gondolattal, hogy amit nem teljesített a szocializmus, majd elhozza a  rendszerváltozás. Nyilván - bár mondják, utólag könnyű okosnak lenni, én úgy látom sokszor utólag is nehéz  - sokféle illúzió omlott össze. Az, hogy hip-hop, ott legyek ahol akarok”, a remény, hogy hamarosan beérjük az ideált, vagy lehet, hogy közelítve  kiderül, hogy nem is annyira ideális? Amit  ideálként láttunk, az az érett jóléti államok, a maguk kifejlett formájában mégpedig a „rosszléti” szocializmusok ábrándos tekintetével nézve. A fogyasztói társadalomból főleg tárgyi bőség látszott át, a hiánygazdaság szűkösségének csőlátásával. Sokkal kevésbé volt az a „képben”, hogy milyen munka és termelési színvonal szerkezete hozza létre az áruk bőségét és hozzáférhetőségét és milyen több-kevesebb demokrácián edzett tanult eszközök hozták létre az elosztásnak módját és arányát. Ehhez képest következett be a változás társadalmi drámája, a gazdasági, társadalmi zuhanás, ami a megrengette a társadalom talaját kegyetlen változásokkal terhelve meg, eleinte a nagy többséget. akiknek kegyetlen, gyors és sokak számára kivédhetetlen változásokat kellett átélniük. A csalódás, a rosszkedv, a veszteség érzése, - ahogyan Ferge kimutatja, -  nemcsak a valóságos vesztesek között uralkodott, hanem sokkal szélesebb körre is kiterjedt. 

Ferge Zsuzsa kutatásának következtetései lépésről lépésre vezetnek. Állít és újra vizsgál, elválasztja a szubjektívet az objektívtól és összeméri azokat. Nem egyszerűsít, hanem a maga bonyolultságában sőt kettősségében mutatja meg az eredményeket.

Ezért is óvni kell: Vigyázat! Fergét vulgarizálják! Aforizmatikusan fogalmaz, de differenciáltan elemez. Az aforizmatikus fogalmazását ezért - is - sokan átveszik, mert pompásan lehet a társadalmi helyzetváltozást egyszerűen bemutatni. Ilyen például az a szinte szlogenné vált, vagy legalábbis nagyon sokszor alkalmazott Fergétől kölcsönzött e szöveg, hogy „a szocializmusban  a szabadság,  most a biztonság hiányzik.” Így is lehet igaz, de csak az állítás fele, ugyanis szerintem,  akkor- mármint a szocializmusban -  nem volt biztonság, hiszen az önkényuralom kizárja a biztonságot, most - az újkapitalizálódásban - pedig nem jut szabadság mindenkinek, hiszen - és ez nem a saját kútfejem, hanem Raymond Aron állítja, hogy nem lehet ott szabadság, ahol nincs szabadság a szükségtől és nincs szabadság a társadalmi félelmektől. Sőt még visszább lépve, hogy ismét közös gyökereinkre hivatkozzak, Montesquieu: biztonságnak vagy önkényhiánynak nevezte a függetlenségként értelmezett szabadságot.

A szabadság biztonsága magában hord sokféle bizonytalanságot is, nemcsak a „veszteseket” nyomja, hanem a „nyerteseknek” is állandó bizonytalanságokkal szemben kell kiküzdeni a valójában  nehezen vagy talán soha el nem érhető biztonságot. Biztos-e a gazdasági siker, hiszen könnyen elmúlhat és megváltozhatnak a viszonyok, biztonságot ad-e a politikai siker és hatalom, nem kezdheti-e ki bármi, bármikor, biztos-.e a szellemi hatalom befolyása, mindig megfelelő kezekbe kerülnek-e az eszközök és akkor is, biztonságot, vagy bizonytalanságot kell-e megélniök, illetve újra kivívni és elérni az átmeneti biztonságot a következő zökkenőkig. Így tovább a társadalom csaknem minden köz-mezejét át lehetne tekinteni: a biztonság igénye és a bizonytalanság fenyegetése sokkal mélyebben itatja át a társadalmat és különösen ezeket az átalakuló, kialakulatlan forrásban lévő napról napra változó, változékony világokat.

Ahogyan a vesztes nyertes dichotómia is érthető egyszerűsítés, ami a valóságban azért sokszor elegyedik, sőt keveredik is. Vannak vesztve nyerők és nyerve vesztők. Vannak akik életük egyik szférájában igen sokat nyertek és másik szférájában vesztesek lettek. Ahogyan vannak átmeneti helyzetek, akiknek az. életük egyik szférájában lezárultak a korábbi utak / lehetőségeik, de másik oldalon új lehetőségük nyílt, miközben egyéb vonatkozásai életterületeiken ellenhatásokkal telített  életlehetőségeket jellemez. Vannak a szélső pólusokon kiket egyértelműen és csak egyféleképen lehet besorolni, csak a nagyon vesztes vagy az igazán nyertesek közé. De maga az átalakult társadalom  mozgékonysága más módon nyithat esélyeket, mint a fentről szervezett és diktált korábbi rendszer. Hogy aztán a kettős mozgásokban emelkedés süllyedés, nyitottság zártság, nyerés vesztés sokféle dimenzionáltságában hogyan alakulnak  az arányok, megrögződnek-e vagy mód van szerencsés változásokra is, ez a társadalmi alakulás a mérhető és a mérhetetlen együttállások  további, valóban ismeretlen mozgása határozza meg.

Egyszerű dichotómiákkal még ha érthetőbb is de igazából kevésbé magyarázható a világ:

Zárásul:

A könyve élmény volt. A napok, amelyeket egymás. a könyv és én szoros közelségben töltöttünk el, azt diktálja, hogy olyan ez az a könyv, amit kézközelben kell tartani, ha az ember ebben a világban él, vagy ezzel a világgal foglalkozik. Vannak könyvek, - különösen ma ebben a - szerencsére sok könyvet kínáló időben - amelyeket az ember elolvas, eltesz valamelyik távolabbi polcra, — feledhetőek. Vannak amelyeket besorolunk a témájának megfelelő helyére, állandó státuszba helyezve a polcon -  Vannak amelyeket az íróasztal háta mögött lévő polcon gyülekeznek, hátha sugárzásuk emeli szellemem akadozó működését. És vannak amelyeket az ember kézközelbe helyez. hogy még hátra se keljen fordulni érte. Ilyen ez a könyv: forrás, szemlélet, bizonyságtétel.

Néhány évvel ezelőtt volt Ferge Zsuzsának egy - tőle szokatlan -  szomorú szövege. Gondolom akkor, amikor talán túl hangosan, túlságosan nagy eufóriával és sok tettvággyal rohangásztunk. Nagy lehetett a hangerő és a bizakodás, hogy most már megint minden másképen lesz. Igaz, az a generáció vagyunk, szerencsés? szerencsétlen? talán mindkettő igaz, nevezetesen, hogy több társadalmi tavaszban volt részünk. Ilyen tavasz volt az 1945-47, amikor a háború után összeomlott a nagy hitleri birodalom, vége volt a háborús pusztulásnak, népirtásnak, egy egészen új világ reménye töltött el bennünket. Másik ilyen tavasz volt 1955-56, rövid de nagy reménységekkel, amikor esély látszott arra, hogy itt valami másképen folyik majd tovább. Aztán a legutolsó, az 1989-90-es amikor egy csődbejutott társadalmi rendszer összeomlott és egészen új társadalmi remény kelt fel, hogy jó irányba fordult a világ. Aztán a történet - történelem - folytatása azt mutatta, hogy a tavaszok fagyba fordultak, a remények lehorgadtak, olyannyira, hogy néha még az is elfelejtődött, hogy a gyorsan tünékeny tavasztól legyőzött tél már nem jöhetett úgy többet vissza.  Az a tél az elmúlt. Legfeljebb az új hidegben kell melegedőt találni / csinálni.

Amikor ez a bizonyos szomorú szöveg Fergétől megjelent, már lehetett látni a növekvő  árnyékokat, miközben még sokat vitt a lendület, az a remény, hogy ha túl vagyunk egy nehéz korszakon, túléltünk. sok mindent.

Ferge sorai, amelyeket most idézek, akkor is, most is szomorúvá tettek engem:

Így mondta: „Arannyal szólva kivénültem kortársaim közül. Bizonyos eszméket nem tudok feladni, bizonyos elveket egyszerűen nem tudok feladni.”

Azt mondom, szerencse, hogy nem tudta feladni, mivel a világ nem elfordult tőle, nem is cáfolta meg, hanem mintha a működésével egyszerűen „aláfordult” volna, hogy Ferge aggodalmait és jóslatát igazolja. 

Az, hogy Ferge kivénhedt volna közülünk, nevetséges. Fiatalabb, mint sok fiatal. Ennyi hit, ennyi energia, ennyi küzdőképesség.! Ugyan melyik fiatal rendelkezik vele? - Lehet jelentkezni ! Nem vesztette el a hitét, az erkölcsi erejét, a küzdőképességét, a munkabírását, és mi, ha nem ez a ami annyira kell mindenkinek. Neked, nekem, nekünk. 

Azért is fontos a könyve, mert olyan erő kezd felülkerekedni, amivel szemben szellemi és erkölcsi ellenerőt kell kimunkálni. Fokozódik a világi hatalmak korlátot nem tűrő nyomulása, a szerződések, törvények erőből-izomból történő gátlástalan kijátszása, az éppen adott hatalom, pénz, politika birtokában, olyan világ kezd kialakulni, ahol az erősek maguk alá gyűrik a gyengét, ahol elnyomják az ellenszegülőt, ahol a hatalom birtokában lévők nem fogadják el azokat, akik másképen látnak és másmódon működnének, ahol vagy letagadják vagy elhallgatják vagy megtorolják mindazt, ami az előrajzolt égre vetített imágójuk kérdés nélküli  elhitetésének útjában áll, ahol a látszat cselekvések és hatást gyakorló külsőségek célja elterelni a figyelmet az igazról, a fontosról.

Ezért is olyan kell Ferge Zsuzsa és könyve, ezért kell annyira az ő szemlélete, ezért kell  olvasni és gondolkodni róla - és vele. hozzá kell tennem, hogy minden tudományos érdeme, aktuális fontossága, pontos és bizonyított eszköztára, világismeretének cselekvésre indító szenvedélye mellett, amit annyira méltányolok, a könyv erkölcsi szépsége, a mindent átható, átvilágító  erkölcsi  esztétikuma.

Íme a könyv —- olvassátok.