Napi küzdelmek valósága

J. Győri László írása
Az 50 legbefolyásosabb magyar nő (La Femme-különszám), 2011. október

Munkásságának hatásáról társadalomtudósok és szociológiai érdeklődésű olvasók nemzedékei mesélhetnek. Kutatási témáinak, területeinek és sokféle módszerének tükrében nehezen beskatulyázható. Társadalomtudósi pályáját zeneszociológusként kezdte.

Azene iránt érzett, máig tartó szerelemből lett szociológus. A fényes szelek nemzedékének képviselőjeként, a kodályi „Legyen a zene mindenkié!” jelmondat jegyében munkásoknak szervezett koncerteket, a Beethoven-szimfóniát hallgató munkások arcára azonban a lelkesedés helyett unalom és kétségbeesés ült ki. Ez az élmény vezette a felismeréshez, hogy az értelmiség profetikus, világmegváltoztató szerepe tévedés. A műveltséget más eszközökkel kell eljuttatni az emberekhez.

Érdeklődése a zeneszociológiáról mindinkább az életmód-szociológiára irányult: a legspirituálisabb világmegváltó ötletektől eljutott az legkeményebb napi küzdelmek valóságáig és a tényfeltáró szociológiáig. Békésbe eredetileg azért hívták, mert a megyei vezetők nem értették, miért üresek az egyre-másra épülő művelődési házak. Losonczi Ágnes az elemi létfeltételeket kutatta, például azt, hogy nemzedékek éhezése és a félelem az éhségtől miképp él tovább egy olyan társadalomban, amely azt hirdeti magáról, hogy az éhezés megszűnt.

Békési kutatásait már az a módszerbeli sokféleség jellemezte, amely egész későbbi pályáját végigkísérte. A terepmunkát megelőzően megvizsgálta a statisztikákat, az infrastruktúrát, beleásta magát a megye történelmébe. A sokféle módszer párhuzamos használatát mégsem nevezné Losonczi-módszernek. A témák szerint változtatta a megértéshez szükséges eszközöket, mindazonáltal van egy állandó eleme: Losonczi Ágnes „gyalogszerrel” is bejárja az adott kutatásterületét. A karosszék-szociológusok szemében ez naiv etnográfia, az övében előfeltétel.

Miután Békésben felmérte az emberek táplálkozási szokásait, tárgyi szükségleteit, és feldolgozta kutatási eredményeit, hiányérzete támadt: mi az oka annak, hogy a szegénységből, cselédsorból származó megyei vezető dzsentriallűröket ölt, vadászatokat rendez, miközben életében nem látott dzsentrit; hogy az egykori tanító, aki hivatalt kap, egyszerre szolgabíróként kezd viselkedni? Hogyan élnek tovább a történelmi előképek? A táplálkozási szokások szociológiai vizsgálata a mentalitás, az életmódmodellek felé terelte kíváncsiságát.

Ennek, na meg persze a négy évig tartó „érlelésnek”, könyvkiadói engedélyezési folyamatnak, aszalásnak köszönhetően az eredetileg kétszázvalahány oldalasnak induló életmódkönyv ötszáz oldallal bővült. Palackposta volt ez – írta –, de üzenete sokakhoz eljutott.

Az életmód-szociológiától az egészségszociológiáig vezetett Losonczi Ágnes útja: húsz évig vizsgálta egészségi helyzetünket. Ez adta a következő témát is: hogyan függnek össze az egészségi változások a társadalmiakkal? Majd az azutánit, amelynek terepe az idő: hogy élték túl, élték át, élték meg az emberek a huszadik századot? Sorsba fordult történelem című kötete hetven magyar család három generációjának sorsát vizsgálja. Ugyancsak az idő, a társadalmi és az egyéni létezés ideje foglalkoztatja Az ember ideje című esszékötetében.

A kilencvenes évek elején a Fidesz Akadémián a „körkörös gyűlöletről” tartott előadásokat. „Az anyag ma is megvan még, csaknem könyvre kész, de nem tudtam megírni, mert a gyűlöletet nemcsak látni és elviselni nehéz, hanem megírni is – mondja. – Amúgy meg nyolcvanhárom éves vagyok, ha az ember ennyit átél, akár abba is hagyhatná a munkát.”

Azért ugye nem?!